A Samsung Galaxy S25 – A kompakt erőkirály

A Samsung Galaxy S25 nagyon kompakt a többi telefonhoz képest. A Samsungnak jár egy piros pont, mert elég sok cég nem gyárt már ilyen kézhez álló telefonokat.  A készülék külsejét alumínium ház és lekerekített sarkak jellemzik. Itt az iPhone dizájnjára hasonlít, de mégis azt a prémium érzetet tudja nyújtani, ami ebben az árban már azért fontos szerepet játszik. Nagyon nem mennék bele a teljes paraméterekbe, hanem azokra a fontos dolgokra térnék ki, amik ezt a telefont vonzóvá teszik. Nem kell hangsúlyozni, hogy egy felsőkategóriás termékről van szó.

A Samsung Galaxy S 25 egy full HD felbontású 1-120 Hz frissülő panelt kapott, amiben nagyon szépek a színek, jól rajta nézni, és egyszerűen magának a kijelzőnek a gyors reagálása és frissítési rátája is hozzátesz egy plusz élményt, hiszen a százhúsz Hz-es képfrissítés sokkal rugalmasabb, sokkal gyorsabb animációkat eredményez. Szerencsére a Samsung Galaxy S család tagjai ezekkel a kijelzőkkel büszkélkedhetnek. Nagyon jók a betekintési szögek, és napsütésben is kiválóan látható.

A Samsung Galaxy S25 családot egy Snapdragon Elite for Galaxy processzor hajtja meg, ami a Samsung készülékek eddigi legerősebb telefonjai közé emeli. Maga az eszköz megbirkózik mindenfajta játék-, videó-,  multitaskingos feladattal. Sok teszt van arról, hogy a Samsung Galaxy S25 ultra és a sima S25 közt mekkora különbségek vannak, de ez a mindennapi használatban nem fogja felütni a fejét, sőt nagyon észre se lehet venni, hiszen ezek a készülékek már alapvetően rendkívül gyorsak. Szerencsére ez a készülékcsalád megkapta a 12 GB Ram-ot, ami az előző S24-ben  8 GB  volt, ez mindenféleképpen előrelépés. Bár előre jelezném – és erre majd ki fogok térni az S24-es blogomban is –, hogy elég a 8 GB, az is elég nagy memóriamennyiség, és olyan feladatok magát a rendszert meg az applikációt sem terhelik le, hogy belassulna. A háttértárolók az 128/256/512 GB modellekben vásárolhatók meg. Itt érdemes kitérni a 128 GB hátrányaira, eleve lassabb háttértár UFS… egyes szabványt támogat, ami csak a 128 GB verziónál van. A 256 GB verziónál már UFS 4.0 tároló van, ami majdnem dupla akkora sebességet ér el, mint a 128 GB-os társa. A legkisebb tárolón inkább a helyhiánnyal fogtok küzdeni, mert ekkora tároló már nem sok mindenre elég. Nem bővíthető, és alapvetően a kamera képességeire rámutatva ez a készülék a legmagasabb felbontású (8k 30 fps)  egy perces videó is 600 MB-ot foglal. Azt ajánlom mindenkinek, hogy alaposan válassza meg a háttértárolóval vásárolt készüléket, és lehet, érdemes hosszútávra 256 GB-ot választani, de előre szólok: a 128 GB verzió is nagyszerű vétel.

A szoftver tekintetében a Samsung nagyon előre jár. Ez a készülék One UI 7/Android 15-tel érkezik 7 év rendszer- és 7 év biztonsági frissítéssel. Itt térnék ki a szoftveres támogatásra, mert itt azért fontolóra kell venni azt, hogy hiába drága a készülék, 7 év az sok idő. Számoljuk bele azt, hogy ez a készülék 2025-ben jelent meg, és 2032-ben fog lejárni a szoftvertámogatása. Jelenleg a támogatott Android oldalon a 9-es verziószámnál kisebb operációs rendszer már nem támogatott.  Azt jelenti, hogy Android 9 vagy fejlettebb operációs rendszerrel használó készülékek támogatottak a Play áruház alkalmazásaira. Ha megveszed ezt a készüléket, nemcsak 7 évig fogod tudni normálisan használni, hanem utána is, hiszen így is majdnem 6 év előnye van a minimum alkalmazások terén, szóval magas ára ellenére ez nem csak 7 évig lesz stabil telefonod. Ha vigyázol rá, akkor 10 évig is használhatóvá tehető.

Magára a szoftverre nem térnék ki nagyon, de stabil alapokon nyugvó és mindenre használható rendszer. Én eleve Samsung rendszert használok sok éve, és semmi pénzért nem váltanék más gyártó készülékére. Egy példa, ha megengedtek: én átváltottam egy Xiaomi készülékre körülbelül 2 évvel ezelőtt, és fél év után annyira nem tudtam használni alap dolgokra – legyen szó PDF megnyitásáról, e-mail küldéséről vagy használhatóságról, hogy visszaváltottam Samsungra. A Samsung rendszere annyira stabil számomra, hogy mindennapi feladatokra nekem teljesen kielégítő. A legfontosabb itt ebben a szériában a Galaxy AI megjelenése, ami a mesterséges intelligencia funkciókat foglalja magában. Sok olyan funkció található ebben, ami nyelvi korlátozások miatt nem használható, vagy egy másik hivatalos nyelv közül lehet választani, és így teljesen megnyílik az intelligencia világa. Nem lehet tudni, hogy mikor jelenik meg a magyar nyelvi modell, de így is sok mindenre lehet használni a Samsung hivatalos mesterséges intelligenciáját. Ebbe a készülékbe nagyon precízen és odafigyeléssel készítették a mesterséges intelligenciát, ami persze szerverfronton kommunikál, és teljesen az élen található a Samsung megoldása. Jelenleg én egy S24-et használok, és ugyanazok a mesterségesintelligencia-szolgáltatások találhatóak meg benne, mint ebben a készülékben. Miért mondom ezt? Mert én is használom sok funkcióját magyarul, és nem szükséges más idegen nyelv hozzá. Az élő fordítás, hangjegyzetekből készítő leirat – azok sajnos idegen nyelven érhetőek el. Igazából aki a mesterségesintelligencia-funkciók miatt szeretné megvenni a készüléket, abszolút tökéletes választás, de számításba kell venni, hogy idegen nyelv is szükséges a maximális Samsung Galaxy AI használatához. Vannak külön Google mesterségesintelligencia-szolgáltatások is a készülékben. A bekarikázással keresés, amivel több olyan funkciót érhetsz el magyarul például: ha van egy angol szöveg a kijelzőn, megnyomod hosszan a középső gombot, és akkor le tudod fordítani azt a szöveget a képről. Másik: be tudod karikázni azt a tárgyat, eszközt, állatot, amire rá akarsz keresni, és a Google-on rákeres. Én is eleinte nem nagyon használtam, de mire rájöttem, hogy mire való, már majdnem mindennapos lett a használata. A bekapcsoló gomb megnyomásakor előjön a Google segédje, a Gemini. Ezt a funkciót meg lehet változtatni a beállítások menüben, ha szeretnéd a régi bekapcsoló gomb hosszan való lenyomásával a kikapcsoló menüt használni.

A szoftveres élményekről körülbelül ennyit szeretnék beszélni, és rátérnék a kamerára. 50 megapixeles főkamera, 12 megapixeles széleslátó,10 megapixeles telefotó és háromszoros optikai zoomra képes kamera. Persze mondanom sem kell, ez a kamerarendszer mindenhol megállja a helyét. A Samsung Galaxy S24-en ugyanez a kamerarendszer található, így inkább a hardver-algoritmusok befolyásolhatják a képek minőségét. Az új processzorcsalád által egy teljesen friss algoritmust használ a rendszer, és jobban javítja a kép minőségét. Az előző modell se szerénykedhet a minőséggel, de arra majd az S24 blogban térek ki. Nappal nagyon színes és nagy felbontású képeket készít. A kamera alkalmazás egyszerűen és gyorsan használható. Bátran tudunk közelíteni háromszoros optikai zoomra, gyönyörű képeket készíthetünk, amiket utólag a mesterséges intelligencia algoritmusa javít fel. Jelezném itt: nem minden esetben lesznek szebbek a képek, mert jó fényviszonyok és nem remegő kéz szükségeltetik, és alapvetően a kamera szép képeket készít. Hogy az algoritmus mennyire szóljon bele a képekbe, az állítható 3 fajta fokozatban. Videóban én – meg mindenki más telefonguru – a 4 k felvételnél maradnék. Elérhető itt a pro mód, amiben igazi fényképezőgépet tudunk csinálni a telefonból. Megjelent a RAW formátum, amivel utólag tudjuk színezni a képeket. De ehhez szükségünk van egy képszerkesztő programra.

A készülék megkapta a Wifi 7- és a Bluetooth 5.2-támogatást. A készülék tölthető vezeték nélkül és vezetékesen egyaránt, de még a Samsung – tanulva a hibákból – óvatos a töltési sebességek terén, és inkább a stabil töltésre koncentrál. A konkurencia sokkal nagyobb töltési sebességekkel bír, így ennek a készüléknek sem erőssége a percek alatti gyorstöltés. Támogatott a gyorstöltés – ez inkább arra értendő, hogy a konkurencia majdnem 100 wattal gyorsabban tudja tölteni a készülékeit. A készülékbe 4000 mAh milliamperes akkumulátor található. A Samsung itt még nem lépte meg az új szilícium-szén technológiát, amivel nagyobb és jobb üzemidőt érhetnének el. Reméljük, ezt a mostani februári új szériával elérik. Átlagosan ez készülék is egy napos üzemidőt ígér. Itt az akkumulátor élettartama attól is függ, hogy átlagosan mire használod a készüléket, így erősen változhat az egynapos üzemidő.

Összegzés:
Ez a készülék egy nagyon gyors, stabil és hosszú évekre nyúló támogatottságot élvező, jó kamerákkal, jó felszereltséggel rendelkezik, és nagyon jó szoftverrel építették fel. Akik ezt a készüléket választják, azok biztosra vehetik, hogy egy mini számítógépet tarthatnak a zsebükbe. Ez a készülék stabilitás szempontjából is nagy előrelépés, és a hardverek tekintetében is hosszú távra tervezték. Aki ezt a készüléket választja, az biztos, hogy mindennapos használatban nem fog érezni semmiféle lassulást. Esetlegesen, ha játékra használod, akkor se fog semmiben sem hiányt szenvedni. Az előző széria is eléggé erős és játékra optimalizált rendszerrel érkezett, így az új, erősebb hardver még rátesz egy lapáttal a teljesítményre. Negatívumok is találhatók persze, de aki elsősorban egy stabil fényképezős telefont keres hosszú támogatással és nagyszerű kijelzővel, akkor ez a készülék a legjobb választás lehet. Ebben a szériában a Plusz modell és az Ultra is jó választás lehet, de én azért emeltem ki a sima modellt, mert nekem ezek a méretek a legkomfortosabbak. Esetleg még kitérnék a kisebb modell hátrányára: az erősebb hardver kisebb hőelvezető képessége miatt észlelhető minimálisan a melegedés. A melegedést nem úgy kell érteni, hogy forr, nem tudod fogni a kezedben, hanem hogy minimálisan érezhető, hogy melegszik. Mindegyik telefon melegszik minimálisan, szóval ne ez legyen a mérvadó, csak felhoztam mint tulajdonságot.  

Köszönet 🙂 Sz.Sz.Á-nak 🙂

Ajánlott készülék 😊